udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 3 találat lapozás: 1-3

Névmutató: Ciuca, Andreea

2003. június 11.

Jún. 10-én a képviselőházban Kerekes Károly RMDSZ-képviselő politikai nyilatkozatban sürgette az igazságszolgáltatás. A képviselő szerint a bírák kiválasztása, megfelelő munkakörülmények biztosítása, a politikai hatalom és az alvilág által gyakorolt nyomás elleni védelem nem megfelelő. Azt a társadalmat, ahol az igazságszolgáltatás nem független, az érdekkonfliktusok elmélyülése és káosz veszélyezteti. A Maros Megyei Törvényszék volt elnökének letartóztatásával kapcsolatban Kerekes Károly kijelentette: a módszer ellentmond az Emberi Jogok Európai Konvenciójának. Az igazságszolgáltatás olajozott működéséért felelős központi szerv szemet hunyt az eset fölött, s hagyta, hogy Andreea Ciuca prédájává váljon azoknak a politikai erőknek, amelyek akadályozzák a jogállam megszilárdulását Romániában. /(mózes): Kerekes Károly az igazságszolgáltatás reformját sürgeti. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 11./

2005. december 21.

Frunda György szenátor cáfolta a Gandul bukaresti napilapban megjelent információt, miszerint az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) vizsgálatot indított volna ellene Andreea Ciuca marosvásárhelyi bírónő megvesztegetési perével kapcsolatosan. Ciuca, a Maros megyei törvényszék volt elnöke ellen 2003 júniusában indult bírósági eljárás korrupciós vádak miatt. A Legfelsőbb Semmítőszék és Bíróság idén júniusban első fokon felmentette Ciucát valamennyi vádpont alól. A szenátor elmondta, Rodica Stanoiu minisztert annak idején arra kérte, hogy tájékozódjon megfelelően Andreea Ciuca személye felől, akit ő gyanún felül álló, kiváló szakembernek tart. Felháborította ugyanis az, ahogyan Andreea Ciucával bántak: őrizetbe vették és kihallgatták az éjszaka kellős közepén. Frunda úgy vélekedett, a Gandulban megjelentek időzítése nem véletlen: közeledik a Ciuca-per fellebbezésének tárgyalása. /S.M. L.: Frunda elleni vádak a Ciuca-ügyben. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 21./

2014. szeptember 30.

A Marosvásárhelyi Táblabíróság elutasította a fellebbezést
"Kétcsövű puskát tartunk a kezünkben, remélem, legalább az egyik célba talál"
Három hétig gondolkozott azon a Marosvásárhelyi Táblabíróság, hogy az egyetemi charta törvénytelenségét állapítsa-e meg vagy sem, de három hét után is rossz ítélet született. Többségi szavazattal elutasították azt a fellebbezést, amit a peres felek – az RMOGYKE, az EMNT, az EMNP, az MPP és az RMDSZ – benyújtott, és amelyet a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség is támogatott – nyilatkozta tegnapi sajtótájékoztatóján dr. Kincses Előd ügyvéd az orvosi egyetem kapcsán.
A döntés április 23-án született, de az ítéletet és az indoklást csak a múlt héten kapta kézhez Kincses. Elmondta, a döntés többségi szavazattal született meg: a tanács elnöke Tanka Attila volt, az ítéletet Andreea Ciuca indokolta meg, illetve különvéleményt fogalmazott meg Mona Baciu bírónő. Mona Baciu a különvéleményben kifejtette, hogy az egyetemi charta 46. szakaszát, amelynek értelmében az ARACIS, a Felsőoktatást Felügyelő Országos Hivatal standardja kimondja, hogy a klinikai gyakorlatok csak román nyelven folyhatnak, és amely rendelkezést a charta kiterjeszt minden olyan tevékenységre, amely nem elméleti oktatás, törölni kell. A bírónő indoklása szerint ez a rendelkezés sérti az alkotmányt, a tanügyi törvényt, sérti a különböző vonatkozó európai emberjogi dokumentumokat.
Amennyiben a még hátralevő bukaresti perekben az ARACIS- standard törvénytelenségét kérik megállapítani, vagyis, ha kedvező döntés születik, akkor perújrafelvételt lehet kérni, és törölni a chartából a 46. szakaszt – jelentette ki az ügyvéd.
Bukarestben a Legfelsőbb Ítélőtábla kell döntést hozzon abban a perben, amit az RMOGYKE és a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség indított el az ARACIS-standard törvénytelenségének a megállapítása érdekében. A tárgyaláson kiderült, a Marosvásárhelyi Orvosi Egyetem szenátusának a román kétharmada e mögé a bizonyos standard mögé bújt, mondta Kincses Előd, aki szerint nem is létezik, mert ahhoz, hogy egy ilyen standard érvényes legyen, szükség van a tanügyminisztérium jóváhagyására, amit kormányhatározatba kell foglalni. Az ügyvéd szerint a tárgyaláson ezt az ARACIS jogi képviselője is elismerte. – Tehát egy nem létező szabályt alkalmaztak azért, hogy ne kelljen betartani a tanügyi törvény kisebbségi oktatásra vonatkozó rendelkezéseit, jelentette ki. Hozzátette: ez ellen a törvénytelen rendelkezés ellen három hónapja benyújtotta a fellebbezést a magyar diákszövetség és az RMOGYKE, de még mindig nincs kitűzve a tárgyalás.
A továbbiakban arról beszélt, hogy szeptember 19- én volt annak a közigazgatási pernek a tárgyalása a Bukaresti Táblabíróságon, amelyet az RMOGYKE indított, és amely mellé csatlakozott az RMDSZ, mivel a CNCD etnikai szavazással arra az álláspontra helyezkedett, hogy az ARACIS-standard, amelynek értelmében nem lehet a magyar nyelvet használni csak az előadásokon, a gyakorlatokon, szemináriumokon, államvizsgán stb. pedig nem, nem diszkriminatív, holott ez azt jelenti, hogy a magyar nyelvet az oktatási tevékenység csupán 30 százalékában lehet használni az úgynevezett magyar tagozaton. A CNCD két magyar tagja, Asztalos Csaba és Haller István diszriminatívnak nevezte, és Asztalos Csaba meg is indokolta.
– A szeptember 19-i bukaresti tárgyaláson nem jelent meg az RMDSZ, noha a szövetség is megtámadta ezt a határozatot, amikor még nem volt kormányon. A tárgyalás szüneteltetését rendelték el addig, amíg a Legfelsőbb Ítélőtábla nem hoz jogerős ítéletet ezzel kapcsolatban. Egyébként, ha az a jogerős ítélet megsemmisíti az ARACIS-standardet, az minden más problémát megold. Ha pedig nem semmisíti meg, még mindig meg lehet állapítani a diszkriminációt, mert abban a perben a diszkriminációról nincs szó, tehát más jogalapja van. Úgyhogy kétcsövű puskát tartunk a kezünkben, remélem, hogy legalább az egyik célba talál – mondta végül Kincses Előd.
Mózes Edith, Népújság (Marosvásárhely)



lapozás: 1-3




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék